Az érzelmek hava – A Rák üzenete

Az érzelmek hava – A Rák üzenete

posted in: Asztrológia | 0

Az Ikrek pillangószerű, légies, kapcsolódásra, intellektusra vágyó jegye után most ismerkedjünk meg a négy elem közül az évkörben utolsóként megmutatkozó víz elem királynőjével, a Rákkal.

Ahogy a Halaknál már megtapasztalhattuk, a víz jegyek fókuszában – főként a levegőjegyek ellenpontjaként – immár nem az intellektus, az eszme szerepel, hanem az érzelmek.

 

A Rák, mint a biztonság és az állandó változás kettősségének jegye

Jajj, ezt ne! Csak ezt ne dobjuk ki, ezt úgy imádtam! Emlékszel, ebben randiztam először Tomival a gimiben. Egy vagány fehérblúzzal, zakóval most is jó lehet! – mondta ezt kedves Rák barátnőm egy gardrób kisöprés alkalmával egy 15 éves, kinyúlt, 32-es méretű, kisvirágos, hippi stílusú trapéznadrágra… Kidobni egy ilyen kincset? Egyáltalán megválni valamitől? Elengedni a már ismertet? Na, ez aztán igazán nagy feladat a Rák számára.


A Rák érzelmileg kötődik mindenhez, ami körülveszi.


A tárgyak sem pusztán tárgyak számára, még a régi farmer sem egyszerű ruhadarab, hanem emlékek, hangulatok, saját világának részei. A múlt ismert biztonsága legtöbbször többet ér számára, mint a jövő kecsegtető izgalma. Ezért olyan nehéz megválnia régi tárgyaktól, kilépni már nem működő kapcsolatokból vagy akár munkahelyet váltania, egyszerűen az emlékek, mint vasmacska megkötik. Nem véletlen, hogy a Rák éppen a haladás és a célok megtestesítőjével, a Bakkal szemben jelenik meg a Zodiákus körében. A kérdés, amelyre a Rák jegye emlékeztet bennünket ebben a hónapban, hogy hol helyezkedik szembe a múltam a jövőmmel? Hol húz le az emlékek vasmacskája a siker felemelkedésétől?

A múlthoz való erős kötődés bűntudat formájában is megnyilvánulhat. Hosszú napokig vagy akár évekig marcangoljuk magunkat egy félresikerült mondatért vagy egy munkahelyi figyelmetlenségért, egy elhamarkodott vitáért. Bármely életterületünk is helyezkedik el a Rák jegyben, engedjük el a bűntudat érzését, és nézzünk a múlt tanulságait felhasználva a jövőbe!


AsztrologiaNeked_Olvasnivalok_Rak_HoldMi az, ami mégis változik a Rákban? A hangulata. Egyszerre vágyik az állandó biztonságra, ugyanakkor önmaga állandó változásban van. A benyomások jegye, egy igazi tükörkép. Gondoljunk csak a Rák uralkodóbolygójára, a Holdra, mely állandó változásban van. Egyik pillanatban kacarászik, másikban sértődötten elvonul, harmadikban odaadó szeretettel bújik, aztán hirtelen őrjöng… Ugye ismerős Annyira mélyen éli meg az érzelmeit, hogy olykor önmaga is csak kapkodja a fejét. Ebben a tekintetben olyan, mint a víz, mely azonnal felveszi a körülötte lévő közeg alakját, változtatja halmazállapotát, környezetéhez igazodva. Hogy mit tanácsolhatunk, hogyan vészeljük át ezt az érzelmi hullámvasutat akár mi magunk éljük meg, akár a környezetünkben találkozunk ilyennel? Könnyedséggel és szeretettel.

#Dont try to understand, just love me!

o


A Rák, mint az érzelmek és az anyagság jegye

Az asztrológia 12 jegye közül minden kétséget kizáróan a Rák kapcsolódik az anyasághoz. A gondoskodás, a táplálás, az érzelmi biztonság megteremtése a Rák számára alapvető mozgatórugó. Drága, Rák beállítottságú Húgom annak idején például még a cumisüvegét is gondosan betakargatta, nehogy az megfázzon Az Anya a saját testéből tápláló, önmagát teljes mértékben odaadó Nő archetípusa. Odafigyelése, ráhangolódása, kedvessége puha otthont teremt – gondoljunk csak anyukánk vasárnapi ebédjére! Ez az archetípus ott él minden nőben, éljük hát meg ezt a csodás, kedvességével és szeretetével átölelő puha nőiességet!

Egy jó tanács: emellett ne felejtsünk el csábító Nőnek maradni!


Az asztrológia jelképrendszerében a Hold és a Vénusz bolygók testesítik meg a nőiességet.


Anyaságunk tengere könnyen elmoshatja titokzatosan bimbózó nőiességünk virágát. A Rák nő egyik legnagyobb feladata, hogy anyává válása utána meg tudja tartani személyisége egyéb részeit is. Évekig kinyúlt tréningnadrágban, smink nélkül, zsíros hajjal nehéz meglátnunk magunkban Vénuszt. Igen tudom, ezzel érzékeny pontot érintek és lehet, hogy most magadban már meg is haragudtál rám, amiért nem az anyai szerep magasztalásáról írok csak. Természetesen nem KELL semmit tenned. Vénusz megélése nélkül is csodás emberek lehetünk és az Univerzum akkor is szeretni fog bennünket, de érdemes tudatosítanod, hogy a férfienergiát megtestesítő Mars a Vénuszhoz vonzódik, nem a Holdhoz és ez bizony nem változott elmúlt évszázadokban sem.


A Rák, mint a célok elérésének észrevehetetlen művésze

Asztrologia_Neked_Olvasnivalok_RakNe feledjük el, hogy a Rák kardinális jegy, ami azt jelenti, hogy a célja elérésére törekszik. Nem olyan egyértelmű harcos attitűddel, ahogyan azt a Kosnál láttuk, Ő nem a Harcos vagy az Amazon. Ő az, aki csak úgy csendben, patakként körbefolyva az akadályt éri el, amit szeretne. „Mackó…olyan boldoggá tennél, ha ma inkább vásárolgatni mennénk. Tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem és nagyon – nagyon szeretek egész nap mellett ücsörögni a horgásztó mellett, de tudod az a sok szúnyog… Persze, az a fontos, hogy Te jól érezd magad. Csak úgy gondoltam, megkérdezem. Kicsit magányos leszek, míg Ti a fiúkkal söröztök, de hát csak nektek legyen jó…” Ó igen. Szegény Mackón most a világ szeme és igen, várhatóan ebből vásárolgatás lesz vagy duzzogás Ahogy drága Nagypapám mondta mindig:

a Nő a nyak, amely a fejet mozgatja és az ügyes Rák nő ezt tökéletesen és észrevétlenül alkalmazza.


Hogy mire érdemes figyelnie ennek az odaadó jellemnek? (és nem csak a Rák attitűdű nőnek, de archetipikusan minden nőnek) Hogy áldozati szerepe, a családért való önfeláldozása egészséges keretek között maradjon. Nem teheti felelőssé saját életéért a családját és a körülményeket. A Rák feladata – és így ezen Női archetípus feladata is – hogy felelősséget vállaljon a saját életéért és ne másokat hibáztasson esetleges boldogtalanságáért. Emlékszünk, a vele szemben álló Bak éppen a felelősségvállalás jegye is volt – így mutatkozik meg a Zodiákus kör azon csodája, melyben egyfajta életfeladat a szemben álló jegy lényegét beépítenünk magunkba.

e


Éljük hát meg ebben a hónapban a finom, szeretetteli és érzelmes lágyságot, hogy a következő hónapban büszkén léphessünk az Oroszlán csillogó birodalmába!


Ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz és saját magad elfogadásán keresztül boldogabbá válni, itt tudsz jelentkezni személyes konzultációra.

Szeretettel, Dorci

Follow Dorci:

Latest posts from

Leave a Reply