Kitartónak maradni a céljaid felé vezető úton

posted in: 2017, Asztrológia | 0

Az előző bejegyzésben arról olvashattál, hogy hogyan érheted el a céljaidat a megvalósítható lépések tudatos megtervezésével. Javaslom, ha még nem tetted meg, olvasd el itt ezt a cikket, hogy alapot teremtsen a következő lépéshez, a kitartáshoz!

Hiszek benne, hogy megvalósítom.

Sokszor a túl ambiciózus célok kitűzésével azért kerülünk bajba, mert valóban a szívünk mélyén nem hisszük el, hogy képesek vagyunk rá, hogy megvalósítsuk az álmainkat, hogy eléggé kitartóak leszünk vagy nem hisszük el, hogy érdemesek vagyunk rá, hogy valóban azt az életet éljük, amit elképzeltünk. Hidd el, Isten, az Univerzum, a Forrás akárhogy nevezzük is – célja, hogy minden élőlény számára boldog és örömteli életet biztosítson, nekünk pusztán meg kell engednünk! A nagy ívű célok esetén abba a csapdába eshetünk, hogy mivel nem látjuk a teljes utat, nem hiszünk a sikerben, a saját kitartásunkban ezért sutba dobjuk az egészet és pár hét múlva visszatérünk a régi szokásainkhoz, nem figyelünk arra, hogyan kommunikálunk a szeretteinkkel, abbahagyjuk a tanfolyamot, amit elkezdünk, visszatérünk a szélsőséges táplálkozáshoz, letérünk a céljaink megvalósításának útjáról.


Kitartás!

A legrosszabb, amit a Szaturnusz által uralt életterületünkön tehetünk, ha a túl nagy célok, az elaprózódó figyelem miatt nem cselekszünk, ha feladjuk, ha nem vagyunk elég kitartóak.

„Egy angolórát kihagyni igazán nem számít!” „Nem attól az egy szelet sütitől hízom meg, ma megérdemlem!” „Jó, ma nem figyeltem oda a kedvesemre, de nehéz napom volt, majd holnaptól!”

Csakhogy az életünk napokból áll. Tudom, ez triviálisan hangzik, de vajon ha MA nem teszed meg, holnap megfogod?


A jellem ott kezdődik, amikor a kitűzött céljaidért akkor is képes vagy kitartóan küzdeni, amikor a kezdeti lendület már alábbhagyott.


oNe add fel - a nagy dolgokhoz idő kell

A Szaturnusz az idő ura is, így valóban türelem, kitartás és idő kell céljaink megvalósulásához, de hidd el, meghozza a gyümölcsét.

Próbáld ki, hogy 21 napig folytatod azt a tevékenységet, ami a céljaid megvalósításához vezet. 21 nap szükséges ahhoz, hogy a tettekből szokás váljon – ezt fél lábon is kibírod! Nagyon büszke leszel magadra! Utána engedd meg magadnak, hogy újratervezz! Engedd meg magadnak, hogy változtass, ha nem látod az eredményt! Engedd meg magadnak, hogy finom hangolsz! Engedd meg magadnak azt a lehetőséget, hogy 21 nap után abbahagyod.

o


A szokásaid kialakításánál figyelj arra, hogy élvezd, amit csinálsz! Ahogy a hagyomány szerint Buddha mondta „Az utak utazásra valók, nem úti célnak.” Ez meglátásom szerint azt jelenti, hogy a célod felé vezető utat is élvezd, ne csak a célt várd! Ha minden egyes nap egy olyan dolgot kell megtenned, amit nem szeretsz, amit utálsz, akkor sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy feladod. Nem fogsz tudni kitartó lenni. Ha utálsz a hidegben futni, akkor inkább edz teremben, amíg ki nem tavaszodik. Ha utálsz szavakat magolni, akkor fordítsd le inkább a kedvenc zenéid szövegét – élvezd a folyamatot, ez segít a céljaid megvalósításában.

A Szaturnusz a kapuk őre is, ezért érdekes lesz megtapasztalnod, hogy az első apró, pici lépések után a Szaturnusz elkezdi majd nyitni a lehetőségek kapuit, olyanokat, amikre eddig gondolni sem mertél! Bízz ebben az égi tanítóban, aki az isteni igazság és törvény alapján megjutalmazza a befektetett energiát és megtöbbszörözi a jutalmad!


A célok „majd, ha…” csapdája

A célok elérésének egy másik érdekes csapdája a Plútóhoz kapcsolódik. Ez a bolygó Vámpír képében jelenik meg előttünk. A Vámpír, aki kiszívja belőlünk az életet. Nem akárhogyan teszi ezt, hanem egy csodálatos, jövőbeli álomkép segítségével. Egy idea, miszerint „Majd ha munkahelyet váltok, boldog leszek. Majd ha lesz párkapcsolatom, igazi nőnek/férfinak fogom érezni magam. Majd ha elköltözöm otthonról, megjavul a kapcsolatom a szüleimmel. Majd ha elvégzem ezt a tanfolyamot teljesnek fogom érezni magam” Majd ha… Csakhogy ez a „majd ha” nem jön el sosem. Ehelyett csak egy állandó gyötrelem marad, egy jövőbeli örömteli élet álma, amely elveszi a figyelmünket a most öröméről. Így tesz élőhalottá, vámpírrá bennünket.

Érdemes ezért megtalálnod az egyensúlyt a céljaidért való úton.


Tudatosítsd, hogy jelenlegi önmagad éppen úgy jó, ahogy van, nincs mit megjavítanod rajta, hiszen sohasem romlott el, valódi mestermű.


Ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz és saját magad elfogadásán keresztül boldogabbá válni, itt tudsz jelentkezni személyes konzultációra.

Legyen egy csodás éved!

Szeretettel, Dorci


Ha kíváncsi vagy, mit hoz számodra a 2017-es év, ha szeretnél tudatosan felkészülni ez előtted álló időszakra, várlak az éves asztrológiai előrejelzésre, amire itt tudsz jelentkezni.

 

Follow Dorci:

Latest posts from

Leave a Reply